Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kerékpárutak újulnak meg

Megújul a ’90-es években épült, jelenleg rossz állapotú Rárósi úti kerékpárút Hódmezővásárhelyen. A beruházó november végére ígéri a munkálatok teljes befejezését. Decemberre pedig már a szintén elhasználódott Szántó Kovács János utcai bicikliút rekonstrukciója is elkészülhet.

 

 

Tavaly a közeli Mester utcán újult meg a bicikliút, így a Rárósi úti kerékpárút rekonstrukciójával ez a két bicikliút is egymáshoz, és ahhoz a 66 kilométernyi kerékpárúthoz kapcsolódik majd, amely egész Hódmezővásárhely területét behálózza.

 

– Ezek a felújítások egy 130 millió forintos kormányzati támogatásból valósulnak meg. Nemcsak a Rárósi úti van benne, elkezdődik a Szántó Kovács János utcai kerékpárút felújítása is – mondta Fekete Ferenc önkormányzati képviselő.

 

Ugyanebből a forrásból kap szilárd burkolatot az Epres kertben a szervizút, és a Simonyi utcai köz is.

Megszakítás