Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kerékpárúton Mindszentig

Épül a Hódmezővásárhelyet
Mindszenttel összekötő, mintegy 17 kilométer hosszú kerékpárút. A
289 millió forint összköltségű beruházás a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi
Társulás sikeres pályázatának köszönhetően valósul meg. A három települést
összekapcsoló út idén októberre készül el.

Hódmezővásárhelyet, Mártélyt és
Mindszentet kapcsolja össze a 17 kilométeres kerékpárút, amelynek kivitelezése a
Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás sikeres pályázatának köszönhetően
a napokban megindult. A kistérségi társulás a településeket összekötő kerékpárút
289 millió forint összköltségére 90 százalékos támogatást nyert, a 10 százalékos
önerőt Hódmezővásárhely és Mindszent finanszírozta.

A költségek jelentősebb részét
Hódmezővásárhely állta: a város a Mártélyra eső önrészt, valamint a
közbeszerzési eljárás során jelentkező, mintegy 20 millió forint költségtöbblet
is vállalta a projekt sikere
érdekében.

A kerékpárút legfontosabb
feladata, hogy lehetővé tegye a biztonságos közlekedést a települések között, de
a régió turizmusa szempontjából is kiemelt fontossággal bír, hiszen tematikus
turisztikai útvonalak tervezését teszi lehetővé a régióban, illetve megkönnyíti
a Mártélyi üdülőterület
megközelítését.

A pályázat Nemzeti Fejlesztési
Terv Dél-Alföldi Operatív Programjának keretében valósul
meg.

A most épülő út nyomvonala
Hódmezővásárhelyen a Lázár utcábol indulva a Damjanich utca – Hideg utca – Borz
utca útvonalon haladva lépne ki Mártély és Mindszent irányába, ahol a főút
mellett, illetve az árvízvédelmi töltésen kerülne
kialakításra.

A 17 kilométeres szakasszal a térségi kerékpárút-hálózat
54 138,25
méter hosszúságúra bővül.

Múlt hét végén vehették birtokba Hódmezővásárhelyet Barattyossal
összekötő 7
kilométer hosszú és 2,6 méter széles kerékpárutat, amely
a jövőben a 45-ös főút forgalmától védetten, elkülönített útvonalon haladva
teszi lehetővé a közlekedést a két település között.

A hódmezővásárhelyi városközpontot Barattyossal összekötő kerékpárút
teljes költsége 207 millió forint volt, melyből az önkormányzat 20 millió, míg a
Gazdasági Minisztérium 187 millió forintot finanszírozott.

Megszakítás