Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kerítés épül a temetőknél

Felújítják az egyházi óvodákat és kerítést építenek a temetők köré – jelentette ki Hegedűs Zoltán. Hódmezővásárhely alpolgármestere az egyházak vezetőivel tárgyalt a város idei költségvetéséről. 

 

Az egyházak kiemelt szerepet játszanak mind oktatási, mind pedig szociális területen. A hódmezővásárhelyi önkormányzat célja a tulajdonukban lévő oktatási intézmények korszerűsítése és bővítése, ez a projekt most kiegészül az egyházi óvodák felújításával.

 

– Felmérjük az egyházakkal közösen, hogy mi az, amiben lépéseket kellene tennünk. Konkrét javaslat is érkezett, hiszen az Aranyossy Ágoston Gyógypedagógiai Intézményt a református egyház működteti. Itt már van óvodai csoport, de nincs a számukra megfelelő szociális helyiség kialakítva – emelte ki Hegedűs Zoltán.

 

Az óvodák mellett figyelmet fordítanak majd a temetőkre is, ugyanis a helyiek panaszkodtak a kegyhelyekre bejáró őzekről. Ezt a problémát kerítésépítéssel fogják orvosolni, emellett bővítési munkálatokat is terveznek. Szó esett az egyházi épületekről is, amelyek sokszor védett épületeknek számítanak. Hegedűs Zoltán elmondta, az önkormányzat felajánlotta támogatását, hiszen a városnak is fontosak ezek a védett épületek. Németh László esperes-plébános kiemelte a partneri kapcsolat fontosságát.

 

– A Károlyi Házban felekezeti hovatartozás nélkül jelen lehet akár a diabéteszes klub, akár a rákos betegek klubja, akár az anonim alkoholisták klubja, akik előtt én kinyitom a Károlyi Ház kapuját. Vagy a fiatal színjátszó csapat a nagyteremben a színpadot kihasználva, a kis zenész csapatnak az összejövetele zenei álmaiknak próbálgatása… Azt gondolom, hogy ez mind hasznos és jó dolog. Hogyha egymásnak így partnerei tudunk lenni, az mindenki javát szolgálja – tette hozzá Németh László.

Megszakítás