Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Késik a vízcsere a strandon a túl magas talajvíz miatt

A magas talajvíz miatt nem tudják elvégezni a kötelező féléves karbantartási munkát a strand nagymedencéjében. Bár esedékes lenne, most úgy tűnik, csak két hét múlva lesz rá lehetőség. Jelenleg a melegvizes medence felújítását végzik.

Előírás, hogy a vízforgatóval rendelkező medencéket fél évben egyszer kötelező leengedni, kicserélni az abban lévő vizet. Ez azonban most a vásárhelyi strand esetében nem minden medencénél kivitelezhető. 

– A kinti nagymedencénél ez a félév letelt. Nagyon esedékes lenne a vízcsere, de nem tudjuk megejteni, mert igen magas a talaj vízszintje. Ezt úgy kell elképzelni, ha kiengednék belőle a vizet, mint egy hajót kiemelné a talajvíz a medencét. Három hete szivattyúzzuk alóla a talajvízszintet, és négy ponton mérjük, de egyelőre túl magas –  mondta Antalóczy Péter ügyvezető.

A tervek szerint két héten belül elvégezhető lesz a munka. Jelenleg a strand melegvizes medencéjének karbantartása folyik, mivel ez nem olyan mély, a víz leeresztése nem okozott problémát. Itt a csempézést és fúgázást végzik. Ez a medence egy hétig nem használható, de ennek kompenzálása érdekében megnyitották hátul a nyugdíjas medencét.

Megszakítás