Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Késő rézkori település nyomaira bukkantak a régészek Hódmezővásárhelyen

Késő rézkori
település nyomaira bukkantak a Kulturális Örökségvédelmi
Szakszolgálat munkatársai Hódmezővásárhely közelében; a leletek
érdekessége, hogy az itteni, Baden-kultúrához tartozó emberek –
feltehetően vallási okokból – állatokat is eltemettek lakóhelyük
közelében.

Herendi Orsolya, a feltárást vezető régész szerdán az MTI-nek
elmondta, hogy egy homokbánya bővítése kapcsán augusztusban indult
megelőző ásatás során eddig több szarvasmarha, egy fiatal sertés és
egy kutya csontvázára bukkantak. A szarvasmarhák már 4,5-5 ezer
évvel ezelőtt is – amikor a feltárt települést lakhatták – komoly
értéket képviselhettek, ezért valószínű, hogy valamilyen vallási
rítus keretében temethették el az állatokat az épületek közelében.
Ezt bizonyítja az is, hogy az egyik csontváz mellett egy szépen
díszített agyagedényre bukkantak.

Az itt lakó, földműveléssel és állattartással foglalkozó emberek
nemcsak néhány állatot temettek el a településen belül, sírokat is
találtak az ásatás során. Az egyik páros sírban két női csontváz
volt zsugorított alvó pozícióban, egy másikban pedig egy fiatal
gyerek csontváza, melyet egy nagyobb edénybe helyezve temettek el. A
sírok annak ellenére az épületek között voltak, hogy ekkoriban már a
temetők és a települések elkülönültek.

A Nagysziget névre hallgató terület a neolitikumtól egészen a
középkorig lakott volt, mivel a napjainkban bányaként hasznosított
homokdomb kiemelkedett a Tisza és a Maros közötti mocsárból. A 6600
négyzetméteres területen félig földbe mélyesztett épületek, tároló-
és, agyagkitermelő-gödrök, valamint kutak nyomait találták meg.

A régészet feltárás során természettudományos módszerekkel is
vizsgálják az egykori település nyomait. A szakemberek földmintákat
vettek, a bennük talált virágporszemek segítségével igyekeznek
rekonstruálni a falu környezetét, az ásatás során szinte teljes
épségben előkerült őrlőkövön talált gabonamaradványok segítségével
pedig azt határozzák meg, milyen növényeket termesztettek az itt
élők.

(MTI)

Megszakítás