Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Készül Vásárhely klímastratégiája

Gyermekeink jövője a tét – hangsúlyozta Almási István polgármester az „Alkalmazkodj okosan!” címmel rendezett hódmezővásárhelyi klímakonferencián. Szakértők és politikusuk bevonásával közösen indult el az együttgondolkodás, amelynek végeredménye a város klímastratégiájának megalkotása. 

 

– Nem szabad elsiklanunk a klímaváltozás problémája mellett, hiszen gyermekeink jövője a tét. Nyilvánvaló, nem ezen a napon fogjuk megváltani a világot, de ez a rendezvény mindenképpen remek alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet és felébresszük az emberekben a felelősségtudatot, mert felelősek vagyunk mindannyian, mindannyiunkért – fogalmazott Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere a városházán tartott klímatudatos városok konferenciáján.  

 

Az elmúlt időszakban az időjárás és az éghajlat módosult. A változás hatására, ahol több a csapadék, még több lesz, ahol kevesebb, ott még nagyobb a szárazság. Mindehhez alkalmazkodnunk kell, véli Mika János éghajlatkutató. A szakember szerint a cselekvésre egyre kevesebb ideje van az emberiségnek. A felmelegedés megállítása érdekében csökkentenünk kell a károsanyag-kibocsátást. Erre Magyarország is törekszik, de ami még fontosabb, a világ, vezető országai is egyre komolyabban veszik mindezt. 2014 óta globálisan nézve stagnál az üvegházhatású gázok kibocsátása. A hosszútávú korlátozás érdekében lépett életbe a párizsi egyezmény, amely a Föld légkörének felmelegedését 2 Celsius-fok alatt tartaná.

 

Hódmezővásárhely klímatudatos várospolitika révén integrált településfejlesztési és környezetalakítási döntésekkel próbál megoldásokat, egészséges környezetet biztosítani az itt élőknek. Ennek összehangolása és kiteljesedése lenne az a klímastratégia, amely megalkotásán dolgozik a város. A siker érdekében azonban egy szemlélet- és generációváltás is szükséges, Hegedűs Zoltán alpolgármester szerint.

 

– Fontos a szemléletformálást. Ennek legjobb ideje a gyermekkor. Büszkék lehetünk arra, hogy Hódmezővásárhelyen több mint húsz éve folyik egy környezettudatos képzés és nevelés óvodáinkban és iskoláinkban. Talán mindennek az alapja az, hogy a fejekben legyen rend. A fejekben legyen a klímatudatosság – egészítette ki a város alpolgármestere.

Megszakítás