Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Két hét alatt 1,3 milliárd forint összegű fejlesztést nyert Hódmezővásárhely

Több mint 1 milliárd 338 millió forint fejlesztési forrást nyert Hódmezővásárhely az elmúlt két hétben. A részletekről Almási István alpolgármester tartott sajtótájékoztatót. A több mint 1338 millióhoz a városnak mindössze 25 milliót kell önerőként biztosítania.

Három vásárhelyi pályázat kapott támogatást az utóbbi két hétben, több mint 1 milliárd 338 millió forint értékben. Közel 672 millió forintos, száz százalékos támogatással megújul a Hódtó-Kis-Tiszai vízrendszer, melynek elemei: a Hódtó-Kis-Tisza csatorna, a Nagyfa-Hódtó összekötő csatorna, a Györpölési előtéri csatorna és a Györpölési szivattyútelep. A rekonstrukciós munkák elvégzésének elsődleges célja a főcsatornák és a szivattyútelep eredeti vízszállító képességének helyreállítása, ez a vizek folyamatos levezetését biztosítja, amelynek köszönhetően csökkennek Hódmezővásárhelyen a belvízkockázatok.

– Polgármester úr az előzőekben többször elmondta, hogy a következő időszak egyik legnagyobb kihívása Hódmezővásárhelyen a belvízelvezetés lesz. Mikor az elmúlt időszakban volt a nagy belvíz, épp a Györpölési átemelő mondott csődöt, ugyanis teljesen elavult a rendszer, amelynek felújítása szükségessé vált – mondta Almási István alpolgármester.

A másik támogatott beruházás a kiemelt célforgalmú belterületi gyűjtő utak felújítására vonatkozik.

– A kormány mintegy 222 millió forint támogatást nyújtott Hódmezővásárhelynek, a kertvárosban a Hóvirág utca, a Hódtő városrészben a Hódtó utca, valamint az Erzsébet Kórház tömbjébe torkolló Madách Imre utca felújítására – mondta Almási István.

A Hódtó utcában az autóbusz megállóhely és a szervizút csomópont közötti szakaszon a hiányzó járda szakasz, valamint a Hóvirág utcában az iskolák között meglévő járdalapos gyalogút felújítása is megvalósulhat. Ehhez a beruházáshoz 25 millió saját forrást is kell biztosítania az önkormányzatnak. A beruházás esetében jelenleg a közbeszerzési eljárás zajlik, és várhatóan a munkálatok még ebben az évben befejeződnek.

Az Európai Unió és a Magyar Kormány által nyújtott, több mint 444 millió forintos, 100 %-os támogatással, június 29-én, a munkaterület átadásával megkezdődött a Tótkomlóst Hódmezővásárhellyel összekötő út közel öt kilométeres szakaszának korszerűsítése is.

Almási István alpolgármester kiemelte: az elmúlt húsz év legsikeresebb időszaka előtt áll Hódmezővásárhely, és olyan lehetőségek nyílhatnak meg a város előtt, amelyek évtizedekre meghatározhatják, milyen lehet Vásárhelyen élni. Az uniós támogatások igénybevételének felgyorsítása érdekében a miniszterelnök új bizottságot hozott létre, amely jelentősen meggyorsítja a pályázati folyamatokat. A bizottság tagjai között szerepel Lázár János is.