Zajlik az idei kéthetes
képzőművészeti szimpózium Hódmezővásárhelyen. A
rendezvényre a helyi alkotók mellett az ország több pontjáról
érkeztek művészek a városba.
Két
héten keresztül alkot a tíz meghívott művész az idei
Képzőművészeti Szimpóziumon Hódmezővásárhelyen. A rendezvény
ünnepélyes megnyitóján Almási István alpolgármester a
hagyományőrzés fontosságát hangsúlyozta, kiemelve a Vásárhelyi
Őszi Tárlatot, amely Európa egyik legnagyobb múltra visszatekintő
kiállítása. Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum igazgatója
elmondta: a múzeum számára is fontos ez az esemény, hiszen ezzel
gyarapszik a kiállítási tárgyak száma.
–
Már évek óta hagyomány, hogy a művészek az itt töltött két
hét viszonzásaként egy-egy jelentősebb alkotást ajándékoznak a
múzeumnak. Számunkra ez azért fontos, mert az intézménynek nem
áll módjában saját pénzből alkotásokat vásárolni és
pályázati lehetőség is ritkán adódik. Ennek a hagyománynak
köszönhető, hogy múzeumunkban tavaly megjelent az első Sonkoly
Tibor mű is – mondta Nagy Imre.
A
szimpóziumon festők, szobrászok és kézművesek is részt
vesznek. A vásárhelyi művészeket Kurucz István András
festőművész, míg az ország távolabbi részéről érkező
alkotókat László Dániel festőművész hívta meg az idei
rendezvényre.