Szeptember első napjaiban két hódmezővásárhelyi lakos is betöltötte a 90. életévét. Ebből az alkalomból családjuk mellett a város is velük ünnepelt. Antal István, a Polgármesteri Hivatal lakosságszolgálati irodájának vezetője virággal és emléklappal köszöntötte Juhász Ferencnét és Jakó Jánosnét.
Juhász Ferencné, Hódmezővásárhely, Dáni utca 48. szám alatti lakos 2013. szeptember 1-jén töltötte be 90. életévét, akit ebből az alkalomból Antal István, a Polgármesteri Hivatal lakosságszolgálati irodájának vezetője köszöntött. Klárika néni Makón született, három éves kora óta él Hódmezővásárhelyen. Egész életében a mezőgazdaságban dolgozott, majd a Hódikötből ment nyugdíjba. Egy gyermeke, három unokája és egy dédunokája van.
A Hódmezővásárhely, Vajda utca 5. szám alatt élő Jakó Jánosné 1923. szeptember 4-én született, a mai napon ünnepli 90. életévét. A különleges alkalomból Antal István irodavezető virággal és emléklappal köszöntötte a város nevében. Rózsika néni a sóshalmi tanyavilágban született. A mezőgazdaságban dolgozott, később a Sóshalmi iskolában, innen is ment nyugdíjba. Két gyermeke, két unokája és három dédunokája van.