Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Két vezetői engedélyt vettek el a Dáni utcán

Két ittas sofőr vezetői engedélyét vették el egy órán
belül a Dáni utcán tegnap délután a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság
járőrei.

Először egy 41 éves férfi akadt fenn az ellenőrzésen, aki a
Ladáját vezette alkoholos állapotban. A szonda szerint bűncselekményi értékhatár
fölött fogyasztott szeszes italt, ezért ellene büntetőeljárás indult. Nem sokkal
később ugyanott egy Jawa sofőrjét igazoltatták a rendőrök. A segédmotor-kerékpár
35 éves vezetőjének leheletén szintén alkoholszagot éreztek. A szonda szerint ő
éppen, hogy csak elmaradt a bűncselekményi értékhatártól, ezért vele szemben
szabálysértési eljárás indult. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság mindkét
férfi vezetői engedélyét a helyszínen elvette.

Egy nappal korábban az éjszakai órákban Mártély és Mindszent
között csúszott árokba egy személygépkocsi. A rendőri intézkedés során az autó
33 éves derekegyházi sofőrjével szintén szondát fújattak, majd előállították
vérvételre. Ennek eredménye szerint a férfi közepesen befolyásolt állapotban
volt, ezért ellene büntetőfeljelentést tettek a rendőrök. A sofőr vezetői
engedélyét nem tudták elvenni, mivel azzal nem is rendelkezett, ezért emiatt
szabálysértési eljárás indult ellene.

Megszakítás