Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kétmilliárd forintból épülhet élményfürdő

Valamivel több, mint 910 millió forint támogatást nyert a hódmezővásárhelyi
élményfürdő pályázat a Dél Alföldi Regionális Operatív Program keretében –
jelentette be sajtótájékoztatón dr. Lázár János polgármester, országgyűlési
képviselő.

A
többfordulós elbírálás első fordulójában 910 millió forint értékben
támogathatónak nyilvánította a Hód-Spa élményfürdő pályázatot a Dél Alföldi
Regionális Fejlesztési Tanács.  A Dél Alföldi Operatív Program
keretében megnyert pályázati forráshoz a hódmezővásárhelyi önkormányzat további
1 milliárd forint saját erőforrást biztosít, a pályázati elbírálás következő
fordulóján már a konkrét műszaki tartalomról, a megvalósításról folyik majd az
egyeztetés.

– A közel
kétmilliárd forint értékű beruházásból olyan fejlesztést szeretnénk
megvalósítani, amely a jelenleg is jól működő fürdő bevételeit növelni tudja, a
kiadásait pedig csökkenteni – fogalmazott dr. Lázár János mai
sajtótájékoztatóján. A polgármester kifejtette: a városi strandfürdő jelenleg
évente 120-140 millió forint bevételt termel a városnak, azonban a fedett
sportuszoda fenntartásának költségei miatt évi 100-120 millió forint támogatást
kell biztosítani az intézmény működtetéséhez.

– A műszaki
tartalom tekintetében még további egyeztetésekre van szükség, azonban azzal a
javaslattal fogok élni a képviselőtestület felé, hogy a mindenki számára vonzó
wellness és gyógyászati szolgáltatások mellett a fejlesztések során a gyermekek
kikapcsolódására, szórakoztatására kiemelt figyelmet fordítsunk – összegezte dr.
Lázár János.

A beruházás
legkorábban 2009 őszén indulhat és várhatóan 2010 őszére fejeződhet be.

Megszakítás