Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kevesebb választókerület és kevesebb képviselő ősztől

Hódmezővásárhelyen is csökken a
választókerületek száma, ami új körzethatárokat is jelent. A testületben 14 helyett 10 egyéni, 9 helyett 4 listás képviselő kap majd helyet.

A Fidesz kormány egyik első intézkedéseként
csökkentette a parlamenti és az önkormányzati képviselők számát. A választási
törvény módosítása értelmében egy ötvenezres lélekszámú városban, így
Hódmezővásárhely esetében tíz egyéni körzetet lehet csak kialakítani a
jelenlegi 14 helyett, a kompenzációs listáról pedig a mostani 9 helyett négyen
kapnak ősztől mandátumot.

A szavazókörök számát azonban nem
módosították.

– Változatlanul marad ötven szavazókör.
Belterületen ugyan eggyel kevesebb lett, viszont sikerült úgy kialakítani
azokat, hogy közelebb esnek az érintett lakossághoz. Külterületen pedig belső Kishomokon, az ott élők
kérésére létesítettek egy újat – tájékoztatott dr. Korsós Ágnes, a Helyi
Választási Iroda vezetője.

Az új körzetek, körzethatárok a Polgármesteri
Hivatal hirdetőtábláján és a városi honlapon is megtekinthetőek. A választás
kiírását követően minden választásra jogosult polgárt értesítenek arról, hogy
pontosan hol adhatja le voksát.