Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kéz a kézben nyáron is

Csaknem kilencmillió forint támogatást nyert Hódmezővásárhely Megyei
Jogú Város Önkormányzata a Hefop „Kéz a kézben nyáron is” című
pályázaton – jelentette be sajtótájékoztatóján Tóthné Kecskemét
Katalin, az önkormányzat Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport
Bizottság elnöke, valamint Farkas Zsuzsanna a pályázat
projektmenedzsere.

Száz,
zömmel halmozottan hátrányos helyzetű kisgyermek tizennégy napon
keresztül vehet részt a programban teljesen ingyen – mondta el a
pályázat projektmenedzsere, Farkas Zsuzsanna.

A
pályázatnak köszönhetően napi négyszeri, minőségi étkezés, valamint
változatos, színes programok várják a gyerekeket a Varga Tamás
Általános Iskolában. Öt fejlesztőpedagógus és tíz felügyelő tanár
segítségével személyre szabott fejlesztőpedagógiai foglalkozások,
csapatépítő játékok, szituációs játékok, szerepjátékok garantálják a
személyiség szabad kibontakozását és a készségfejlesztést- vázolta fel
a projektmenedzser a program szakmai hátterét.

A
játékos foglalkozások mellett egész napos kirándulásokat is
szerveztünk; Szegedre a Füvészkertbe és moziba, Budapesten pedig az
állatkertbe és a Csodák palotájába látogatnak el a gyerekek, akik közül
sokan még soha nem utaztak, és ha nem lenne ez a program, otthon
ülnének a négy fal között. A pályázat segítségével rácsodálkozhatnak a
világra, eljuthatnak a strandra, a könyvtárba, kulturális programokra,
és ami a legfontosabb: barátokat szerezhetnek és társaságban tölthetik
el ezt a két hetet. – összegezte Tóthné Kecskeméti Katalin.

A
gyerekek programja minden nap reggel nyolctól délután fél ötig tart,
térítésmentes minőségi étkezésben részesülnek, kézműves
foglalkozásokon, kerékpártúrán, sportvetélkedőkön, koncerteken vehetnek
részt.

Megszakítás