Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése csütörtöki ülésén döntött
arról, hogy a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola,
Diákotthon és Gyermekotthon hódmezővásárhelyi székhelyintézményének
fenntartói joga az Önkormányzathoz kerüljön.
A
Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és
Gyermekotthon a Csongrád Megyei Önkormányzat fenntartásában működik,
amelynek székhelye Hódmezővásárhelyen van, azonban telephellyel
rendelkezik Szentesen és Csongrádon is. A Csongrád Megyei Közgyűlés a
2007. június 28. napján megtartott ülésén fogadta el a megyei
fenntartású közoktatási intézmények feladatellátásának átszervezésére
vonatkozó határozatot, amelynek értelmében a hódmezővásárhelyi, a
szentesi, valamint a csongrádi intézmény egy intézménnyé integrálódott.
Az
elmúlt évek folyamán már több alkalommal felmerült az intézmény,
illetőleg intézmény-egység fenntartói jogának átvétele, azonban konkrét
döntés eddig nem született az ügyben.
A
Kozmutza átvétele a felsőoktatás kivételével teljessé tehetné az
önkormányzati fenntartásban lévő közoktatási intézmények spektrumát,
mivel a középsúlyos értelmi és beszédfogyatékos gyermekek oktatását és
nevelését, továbbá súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók fejlesztő
iskolai oktatását is végzi. Fontos szempont volt továbbá, hogy az itt
működő székhelyintézmény tanulóinak mintegy fele, és az ott dolgozók
jelentős része hódmezővásárhelyi.