Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kezdetét vette a XII. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium

Tizenkettedik
alkalommal kerül megrendezésre a Vásárhelyi Kerámia Szimpózium, ami mára
nemzetközivé nőtte ki magát. Idén a helyiek mellett Franciaországból,
Csehországból és Szlovákiából is érkeztek művészek, hogy hat héten keresztül a
város gyáraiban alkossanak.

Az idei kerámia szimpóziumra érkezők ma a város egyik
vendéglátó helyén találkoztak, hogy megbeszéljék a rájuk váró feladatokat. A
művészeket Almási István köszöntötte, aki elmondta: rendkívül büszke arra, hogy
a kezdetektől követheti a művészek találkozóját.

– Tizenkét évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre a
Vásárhelyi Kerámia Szimpózium, hogy a több ezer éves vásárhelyi
kerámiaművészeti hagyományokra és a híres fazekasságra építve egy új és modern
művészeti irányzatnak adjon helyet. Az elmúlt évek során 186 művész dolgozott a
város gyáraiban, amelynek eredményeként több mint 400 mű gazdagítja a város
gyűjteményét – fogalmazott az alpolgármester.

Összesen 65 művész jelentkezett az idei kerámia
szimpóziumra, közülük tizenkilencet választottak ki, ők hat héten keresztül
alkothatnak a város gyáraiban. Az idei évben az Alföld márványa, azaz a tégla
szolgáltatja a témát.

Annak érdekében, hogy az építészek figyelmét felhívják a
társművészetekre, a szervezők szeptember 15-én egész napos konferenciát tartanak
a Városházán, amelyen a szimpózium résztvevői is képviseltetik magukat.

Megszakítás