Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Ki a legjobb a suliban?

Újdonságnak számít a HISZK Eötvös József
Székhely intézményében zajló sport versenysorozat. Az iskola osztályai minden
hónapban összemérik a tudásukat, majd áprilisban döntőt rendeznek, ahol kiderül:
ki az iskola legjobbja.

A középiskola mind a tizenöt osztálya részt
vett a versenysorozat első fordulójában, amelyet a tanintézmény, valamint a
HNKC SE és a HFC közösen rendezett.

– Tulajdonképpen
ez egy versenysorozat, amelyet minden hónapban megrendezünk, áprilisban pedig a
döntő lesz – mondta Orbán István, a tagintézmény igazgatója. –  A
sporttagozatos diákjaink önmagukban túl erősek lennének, így nem együtt
szerepelnek, hanem igazságosan elosztva, más osztályokhoz csatlakoztak. Ezzel a
rendezvénnyel egyébként az Egészséges Vásárhely Programhoz is csatlakozni
szeretnénk, hiszen minden hónapban egy kellemes délutánt tölthetnek el így a
tanulóink.

A feladatok között játékos sport és különböző
ügyességi feladatok, valamint kézilabda és foci meccs szerepel. Az első forduló
során még egy kis jutalmat is átadtak, mégpedig a középiskolát szeptemberben kezdő
osztályok között zajló verseny győztesének.

– Hagyomány az iskolában, hogy a kilencedikes
osztályosok előbb táborban vesznek részt, majd az előző évfolyamosok humoros
vetélkedőt  szerveznek számukra. A győztes idén a sporttagozatos diákokból
álló 9/C lett.

A tagintézmény igazgatója elmondta: a most kezdődött verseny döntőjére
természetesen jutalmakkal is készülnek. Egyúttal bízik abban, hogy jó
hangulatú, szórakoztató és mindemellett hagyományteremtő sorozatot tudtak
útjára indítani.

Megszakítás