Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kiállítás a PMK-ban

Tegnap délután nyílt kiállítása a kiszombori Lőrinc Máriának a
Petőfi Sándor Művelődési Központban. Az alkotó nevéhez köthető egy
Magyarországon korábban nem használt festészeti technika kidolgozása.

Lőrinc
Mária képei nyugalmat és békét árasztanak. A mostani vásárhelyi
kiállításon azt igyekszik bemutatni a művész, hogy az elmúlt időkben
miként változott és alakult át az az egyedülálló csorgatásos módszer,
amelyet az országban ő dolgozott ki. Stílusát jellemzi, hogy a
különböző festékanyagok keverednek, vegyülnek és kiemelkednek a
festmény síkjából. A rokkantnyugdíjasként élő asszony képei vörös,
illetve narancssárga színek által domináltak, s főként az emberi
érzelmekről szólnak. Lőrinc Mária műveit szerte az országban
megismerhették már az érdeklődők, nemrég Nagyváradon is volt
kiállítása. Műalkotásaiban az ezoterika világa is jelen van.

A június
6-ig megtekinthető tárlaton 23 Lőrinc Mária-festménnyel találkozhatnak
a Petőfi Sándor Művelődési Központ második emeleti kiállítóhelyére
betérők.

Megszakítás