Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kiállítás a Tarjáni Olvasókörben

Fafaragásokból és
ikonokból nyílt kiállítás a Tarjáni Olvasókörben a hétvégén. Héjja Antal és Kun
Mihályné amatőr művészek már nem az első alkalommal mutatják be munkáikat.

Az alkatrészgyártástól az
amatőr faszobrászatig címmel nyílt kiállítás Héjja Antal fafaragó műveiből a
Tarjáni Olvasókörben. A tárlathoz Kun Mihályné, a Szent Lukács Ikonfestő Baráti
Kör tagja is csatlakozott, aki legújabb műveit mutatta be a közönségnek. A két
amatőr alkotó nem először jelenik meg a nyilvánosság előtt, mostani tárlatukat
Kószó Péter alpolgármester nyitotta meg.

– Azt hiszem egy városnak
hatalmas érték és megtiszteltetés, hogy nemcsak az Emlékpontban, a Tornyai
Múzeumban, vagy épp a Kossuth téren nyilvánul meg és mutatkozik be a helyi
művészet, hanem a város periférián is találkozhatunk olyan amatőr csoportba
sorolt alkotókkal, akik professzionális szinten dolgoznak – mondta dr. Kószó
Péter alpolgármester.

Héjja Antal fafaragó 45 évig
dolgozott alkatrészgyártóként, ahol a fő anyaga az acél volt. Nyugdíjba
vonulása után is megmaradt alkotóvágya, de áttért a fa megmunkálásához. A natúr
fa mellett, kifejezőeszközként használja a pácolási és az aranyozott
felületkezelést is.

– Lassan három éve dolgozom
már a fával, több alkotásom is elkészült, amit már ismerhet a közönség. Mindig
próbálok megújulni, keresem az új lehetőségeket és a feldolgozásra váró témákat
– mondta Héjja Antal fafaragó.

A másik kiállító, Kun
Mihályné példaképe Jószai Sándor ikonfestő, aki a társaságot is vezeti. A
művész a mostani után Győrben is bemutatja munkáit.

– Nagy öröm számomra hogy
ilyen képeket készíthetek. Hatalmas türelem kell ehhez a munkához és
természetesen hatalmas tudás is. Folyamatosan tanulok és képzem magam.
Megtiszteltető, hogy ilyen sokan kíváncsiak voltak rám. Remélem mindenki számára
felüdülést és lelki feltöltődést nyújtanak a műveim – mondta Kun Mihályné,
ikonfestő.

Héjja Antal nemcsak a kiállításra készített fafaragást, most a várost is
megajándékozta, egy Bessenyei Ferenc portrét készített. A művész azt kérte,
hogy munkáját az épülő művelődési központban vagy a Bessenyei Emlékszobában
helyezzék el.

Megszakítás