Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kiállítás az eszperantó kongresszus keretében

A hétvégén kezdődött eszperantó nemzetközi
szakmai kongresszus programjaihoz illeszkedett Szenténé Kálvai Mária
festőművész és Garai Sándorné keramikus főiskolán nyílt kiállítása.

A kongresszus szervezői a külföldi és
vidékről érkező vendégek tiszteletére nem csak Yumeiho bemutatót rendeztek a
főiskola kollégiumában, hanem egy kiállítást is, amelynek az a célja, hogy a
városba látogatók jobban megismerjék Hódmezővásárhelyt és a település művészeti
hagyományait. A tárlat feladatának tekinti nem csak a több ezer éves
kerámiaművészet bemutatását, de a város építészetének, hangulatának megjelenítését,
összefoglalását is. Szenténé Kálvai Mária ezért elsősorban Vásárhely
jellegzetes épületeit ábrázoló képeit hozta magával.

A kiállítást dr. Tóth Attila
művészettörténész nyitotta meg, aki kiemelte: az ide látogató idegent a képek
szinte körbevezetik a városon. Az érzelmekkel teli ábrázolásmód tökéletesen
bemutatja a településre jellemző kisvárosi hangulatot.

– Aki most végignézi ezt a tárlatot, az
Vásárhelyről kap egy kis ismertetőt. Láthatja a múzeumot, a kórházat, az új
kerámiaközpontot és a tanyavilágot – mondta Szenténé.

Érdekesség, hogy a művész tervezte a
találkozó hivatalos emblémáját is, amely szintén számtalan helyi
jellegzetességet foglal magában.

A kiállítás másik része a vásárhelyi kerámiát
– Garai Sándorné jóvoltából – az iparművészeten
keresztül mutatja be. Az alkotó családi vállalkozását húsz éve működteti.

– Az egykori majolikagyár hagyományai és technológiája
alapján dolgozunk, elsősorban a háziasszonyoknak tervezzük portékáinkat, hogy
kulturált szép és használható edényekből étkezzenek – tudtuk meg Garai
Sándornétól.

A kiállítás a kongresszus ideje alatt, csütörtökig látható a főiskola
kollégiumában.