Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kiemelkedően jó évet zárt a vásárhelyi strand

Éves árbevételének több mint felét produkálta a vásárhelyi strand az idei nyári szezonban. Ez legfőképp annak köszönhető, hogy minden nyári hétvégén kánikulai meleg volt, ami sok embert csábított a víz mellé. Egy-egy melegebb napon kétezernél is többen látogatták a fürdőt.

Idén nyáron kiemelkedően jó szezont zárt a vásárhelyi Török Sándor Strandfürdő. Ez köszönhető a strandvezetés munkájának, de az időjárás is rendkívül kedvezett az intézmény számára. Míg a mezőgazdaság éppen a június elejétől augusztus végéig tartó, szinte csapadékmentes kánikulai meleg miatt szenvedett el hatalmas veszteségeket, addig ez a strand számára soha nem látott eredményt hozott. Három hónap alatt érte el a fürdő éves árbevételének több mint felét, szám szerint 56,5 millió forintot. Ez azt is jelentheti, hogy idén nem lesz veszteséges a strand.

A nagy árbevétel továbbá annak is köszönhető, hogy négy éve nem volt áremelés a vásárhelyi komplexumban, s a kedvező feltételek miatt sokan tudták igénybe venni a szolgáltatásokat. Hogy a közeljövőben lesz-e áremelés, még nem lehet tudni – erről minden év fordulóján a képviselő-testület dönt.

Többször felmerült már a fürdő fejlesztésének gondolata, amely továbbra is napirenden van. Dr. Kovács Pál szakmai tanácsadótól megtudtuk, két irányvonalban gondolkodik a város. Az egyik elképzelés egy olyan fedett létesítmény építése, amely egész évben kikapcsolódási lehetőséget biztosít, míg a másik terv a kültéri medencék élményelemekkel való gazdagítása. Ezekről is a közgyűlésnek kell majd döntenie.

Megszakítás