Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kikapott a HFC

Vereséget szenvedett a HFC a fővárosban, az ESMTK otthonában.

A Hódmezővásárhelyi FC NB III-as focistáira nehéz
feladat várt a hét végén. A kék-sárgák ugyanis a fővárosban, a tabella második
helyén álló Erzsébeti SMTK otthonában léptek pályára. A hazaiak nagy
lendülettel kezdtek, a fölényük a 22. percben érett góllá. A folytatásban is
valamivel több helyzete volt a házigazdáknak, ám egy kíméletlen belépő után a
félidő hajrájában tíz főre fogyatkozott az ESMTK. Az emberelőnyben lévő
vendégek a szünet után kecsegtető lehetőségeket alakítottak ki, ám a fővárosiak
kapusa nagy bravúrokat mutatott be. Az utolsó percekben Huszár megkapta a
második sárga lapját, így egyenlő létszámban fejeződött be a találkozó. A
győzelemért járó három pontot viszont a hazaiak könyvelhették el az 1–0-s
sikerrel. A HFC legközelebb vasárnap játszik, akkor a városi stadionban
14.30-tól a Soroksár lesz az ellenfél.

Megszakítás