Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kikapott az első találkozón a Kosársuli

Vereséggel kezdte a rájátszást az Enternet
Vásárhelyi Kosársuli. A Hódtói Sportcsarnokból a nagykanizsiak távoztak
85-73-as sikerrel.

Az első negyedben semmi sem utalt arra, hogy
meglepetés és vendéggyőzelem lehet a meccsen. Vas és Czibere távolról, míg Diakite
a palánk alól volt eredményes, így biztos előnnyel rendelkezett a Kosársuli. A
második negyed koreográfiája sem sokban különbözött: a vásárhelyiek tizenöt
pontos előnnyel is rendelkeztek. A játékrész utolsó perceiben azonban több
labdát eladtak a házigazdák, a Kanizsa pedig az amerikai Rodgers vezérletével
felzárkózott: félidőben 48-39 volt az állás. A harmadik negyedet nagyon rosszul
kezdte a vásárhelyi csapat, amelyből hosszú perceken keresztül csak Diakite
tudott a gyűrűbe találni. A vendégek egyre inkább vérszemet kaptak, a negyed
végén már ők vezettek 65-62-re. A befejező szakaszban is görcsös akarás,
rengeteg eladott labda és sok pontatlanság jellemezte a hazaiak játékát, így
nem lehetett elkerülni a vereséget. A nagykanizsaiak végül 85-73-ra nyertek, a
házigazdák közül egyedül a 22 pontot szerző Diakite teljesítménye dicsérhető. A
vásárhelyiek a rájátszásban a hatodik helyen állnak és legközelebb április
16-án pénteken, a feljutásért harcban álló Bonyhád otthonában
vendégszerepelnek.

Megszakítás