Fergeteges bűnügyi komédiába csöppenhettek azok, akik megtekintették a
nagykikindai József Attila Színtársulat előadását a Petőfi Művelődési
Központban. Az amatőr színészekből álló csapat egy spanyol szerző művének
színpadi változatát mutatta be a vásárhelyi közönségnek.
A Hazudj még, kedvesem című darab egy groteszk
vígjáték, mely Szenteste Madridban játszódik a Segura család otthonában. A
csalafinta betörő nem csak a házban lévő ékszereket tulajdonítja el, hanem a
szobalányt is másvilágra küldi. A fordulatokban gazdag krimiben a házigazda, a
feleség és egy pap bonyolítja a nyomozást. A történet Alfonso Paso, spanyol
szerző tollából származik.
A kikindai József Attila amatőr társulat 1945 óta
működik szünet nélkül többek között azzal a céllal, hogy a magyar nyelvet
ápolják. Mivel a környékükön még magyar nyelvű középiskola sincs, ezért egyfajta
kultúrmissziót is betölt a társulat.
A kikindaiak nem most jártak először városunkban.
A Visszahang utcai Olvasókörrel már tizenöt éve vannak kapcsolatban, most is az
ő meghívásuknak tettek eleget és játszottak a vásárhelyi színpadon.
Lepár Ferenc, színész-rendező, a társulat vezetője
elmondta: rendkívül fontosnak tartják az anyanyelv ápolását és a magyar
ünnepekről való méltó megemlékezést.
Almási István örömmel üdvözölte a fellépő
művészeket. Az alpolgármester beszédében hangsúlyozta: Hódmezővásárhely mindig
is befogadó város volt, amit már a délszláv háború alatt és a kettős
állampolgárságról szóló december ötödiki népszavazás után is bizonyított.