Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kilenc emberrel nyert a HFC

Kilenc emberrel nyerte meg a legutóbbi
mérkőzését a HFC NB III-as labdarúgó csapata. A nagyszerűen küzdő vásárhelyiek
a Gyula ellen nyertek 2-1-re.

Az alsóházi találkozón a kék mezben pályára lépő
vendégek kezdtek jobban. A gyulaiak több helyzetet dolgoztak ki, ám a
legnagyobb gólszerzési lehetőségeiket is elrontották. A 27. percben büntetőhöz
jutott a Békés megyei együttes, ám a tizenegyest Kovács kapus bravúrral
hárította. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a vásárhelyiek góllal büntettek. Az
első félóra végén Bata tört erőszakosan a kapu felé és okosan a hosszú alsóba
helyezett. A folytatásban már kiegyenlítettebb küzdelem zajlott a pályán, de az
első félidőben már nem született több gól. A második játékrészben tovább
növelte előnyét a HFC, Batik egy szabadrúgást követően közelről kotorta a
labdát a hálóba. A kétgólos vezetés ellenére sem dőlt el a meccs, hiszen a
hazaiak Kökény kiállítása után emberhátrányban kerültek. Brlázs fejesével
gyorsan szépítettek is a gyulaiak, így a meccs befejező szakaszában nagy nyomás
alatt futballozott a hazai csapat. A hajrában Huszárnak is felmutatta a bíró a
piros lapot, ám mégis a 9 emberrel focizó házigazdáknak volt már csak igazán
nagy helyzete: Batik egy kipattanó labda után a kapufát találta telibe. A
2-1-es győzelemmel a HFC immár 16 pontot gyűjtött a szezon során, ami a tömör
mezőnyben a tizenegyedik helyezéshez elegendő. A vásárhelyiek a következő
fordulóban a listavezető Orosháza otthonában vendégszerepelnek.

Megszakítás