Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kilenc nap történelem

Országosan is egyedülálló történettudományi találkozónak ad otthont az
Emlékpont. A szombaton elkezdődött és kilenc napon át tartó konferenciát a
Vásárhelyi Történelmi Kör hívta életre.

Hódmezővásárhelyen második
alkalommal szerveznek történelmi konferenciát. Az idei kilenc napig tart. Ilyen
jellegű esemény nincs még egy az országban. Olyan neves történészek és régészek
vesznek részt rajta, akik nem szoktak egy konferencián együtt megjelenni. A
szakemberek új kutatási eredményeikről számolnak be és ütköztetik nézeteiket.

Szombaton
kezdődött az előadássorozat, amelyet Kovács László települési képviselő nyitott
meg.

A
konferencián – melynek egyik fő célja a nemzettudat erősítése – naponta nyolc
előadás hangzik el. A találkozón lényeges szerepet tölt be az ismeretterjesztés
is. A szervezők remélik, az elkövetkezendő napokban a vásárhelyi történelem
iránt érdeklődő közönség ellátogat az Emlékpontba. Bíznak abban, hogy a város
történelemtanárai is megjelennek a hallgatóság soraiban, mivel itt teljesen új
kutatási eredményekről lehet hallani.

A hétvégén
tiszteletét tette a találkozón prof. dr. Makk Ferenc, a magyar középkorkutatás
jeles alakja, a Szegedi Tudományegyetem tanára. Budapestről érkezett prof. dr.
Zachar József akadémiai nagydoktor, de jelen volt Si-Fu Máday Norbert jeles
fegyvergyűjtő és magántörténész is.

Megszakítás