Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kilenc nemzet versenye az uszodában

Kilenc Nemzet Bajnokságának ad otthont mától a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda. A jövő reménységei minden számban bizonyíthatják tehetségüket Hódmezővásárhelyen. Ez a megmérettetés a főpróbája a jövő évi Ifjúsági Úszó Európa-bajnokságnak, ehhez kapcsolódóan számos felújítás zajlik jelenleg is az uszoda és a strand területén.

Román, szerb, szlovák, szlovén, macedón, cseh, bosnyák, lengyel és magyar fiatalok állnak mától rajtkőre, összesen 180-an a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában, a Közép-európai Nemzetek Ifjúsági Találkozóján. Ezt több sportágban megrendezik, most a 2000-ben, illetve 2001-ben született úszóknak. Az 50 méter a legrövidebb táv, míg a leghosszabb az 1500-as gyorsúszás lesz – mondta Szentkereszty Szabolcs, a Hód Úszó SE elnöke.

 A medence minősége, felszereltsége, a beépített, új időmérőrendszer, a rajtkövek, a rajtgép, a kijelzők, a LED falak mind tökéletesek arra, hogy ez a hétvégi verseny rendben lebonyolódjon. A cél pedig az, hogy a jövő nyári Ifjúsági Úszó Európa-bajnokságra készen álljon a hódmezővásárhelyi sportlétesítmény. Ezért többek között elkezdődött az öltözők, a benti medencék, a lelátó teljes felújítása, az energetikai rendszer korszerűsítése, de egy vadonatúj edzőtermet és egy bemelegítő medencét is kialakítanak. A munkálatok várhatóan jövő tavaszra fejeződnek majd be.

– A tervezés és építés összértéke 1 milliárd 243 millió forint – hangsúlyozta Almási István polgármester.

 A jövő évi Ifjúsági Úszó Európa-bajnokság gördülékeny lebonyolítása érdekében Benkő Zsolt önkormányzati képviselő beszámolt a magyar sikereket hozó, nemrégiben lezajlott izraeli rövidpályás versenyen tapasztaltakról.

– Több száz önkéntes vett részt az izraeli Európa-bajnokság lebonyolításában. Nagyon fontos lesz Hódmezővásárhelyen is, hogy megfelelő számú, főleg nyelveket beszélő önkéntest, középiskolásokat, főiskolásokat vagy felnőtt vásárhelyieket, illetve környékbelieket próbáljunk megnyerni arra, hogy segítse a rendezvényt – mondta Benkő Zsolt önkormányzati képviselő.

A jövő nyári megmérettetésen mintegy 45 ország sportolói versenyeznek majd Hódmezővásárhelyen.