Welness, szauna, búvármedence, valamint
nyugdíjas és gyermekrészleg is lehet a vásárhelyi élményfürdőben. A terveket a legutóbbi
közgyűlésen mutatták be, ahol döntöttek arról is, hogy az új komplexum esetében
a gazdasági szempontokat tartják legfontosabbnak.
Az eredetileg tervezettnél
kevesebb pénzből és kisebb területen, de megépül a vásárhelyi élményfürdő. A
beruházás közel 800 millió forintból valósulhat meg. Az új rész létrehozását
már régóta tervezi a város, de az elképzelések többször módosultak, eredetileg
2 milliárd forintot költöttek volna rá, a közgyűlés most 800 millió forintot
szavazott meg. Korábban egy jóval nagyobb, 6800 négyzetméteres tömböt akartak
felhúzni, de a gazdasági válság hatására a takarékosság jegyében módosították a
terveket, így egy 3000 négyzetméteres komplexum fog megépülni, kevesebb pénzből.
– Bölcs döntés volt, mert a
környező településeken nagy, látványos gigaberuházások valósulnak meg, de látni
kell, hogy a gazdasági válság miatti csökkenő kereslet kihatással lesz erre a
piaci szegmensre is. Mindenképpen egy üzemeltethető létesítményt kell
megvalósítani – mondta dr. Kovács Pál, a HVSZ Zrt. igazgatósági tagja.
Az eredeti tanulmányterveket
átszabták a helyi igényekhez és pénzügyi lehetőségekhez, de így is sokféle
kikapcsolódási lehetőséget biztosít majd a komplexum.
– A vízfelület 550 négyzetméteres,
az uszoda több mint 750 négyzetméteres lesz. Jelentős lesz a welness és szauna
részleg. A létesítmény kétemeletes lesz. A földszinten találhatók majd a
medencék: központi medencében különböző élményelemek, többek között hat
különféle csúszda és egy országosan is egyedülálló 8 m magas búvármedence lesz
kialakítva. Külön nyugdíjas és gyermek élményelemek is várják majd a fürdőzni
vágyókat – tette hozzá dr. Kovács Pál.
A megvalósítás azonban még várat magára, ugyanis
a város pályázati támogatásokat is szeretne elnyerni a beruházáshoz.