Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kiterjesztik a „Földet a gazdáknak!” programot

Újabb földterületeket hirdetett meg a Vidékfejlesztési Minisztérium a „Földet a gazdáknak!” program következő állomásaként. A Körös-Maros Nemzeti Park és a Kiskunsági Nemzeti Park hatáskörébe tartozó területek esetén, Hódmezővásárhelyen és Székkutason összesen 340 hektár legelőre nyújthatnak be pályázatot a gazdálkodók. A pályázóknak a természetvédelmi szempontokat is figyelembe kell venniük, de előnyt jelent, ha őshonos állfajták tartását is vállalják.

Kiterjesztik a „Földet a gazdáknak!” programot a nemzeti parkok tulajdonában lévő földekre is – jelentette be a Vidékfejlesztési Minisztérium felelős államtitkára. Hódmezővásárhely vonatkozásában két nemzeti park is érintett: a Kiskunsági, illetve a Körös-Maros Nemzeti Park. Közülük a Kiskunsági Nemzeti Parknak Mártély területén található kisebb földterülete, a Körös- Maros Nemzeti Park viszont több jelentős birtoktesttel is rendelkezik, amelyekre szintén pályázhatnak a gazdálkodók.

– Összességében kilenc birtoktestről tudok beszámolni. Amely érinti Hódmezővásárhelyet, két birtoktest, illetőleg Székkutas tekintetében pedig hét birtoktestet írtak ki – mondta Antal István, a Lakosságszolgálati Iroda vezetője.

A megpályázható területek Hódmezővásárhelyen 60 hektár, Székkutason pedig 280 hektár legelőt tesznek ki, az erre vonatkozó listát augusztus 14-én függesztették ki.

A regisztrációra, az ilyenkor szokásos díj megfizetését követően szeptember 13-án, déli 12 óráig van lehetőség Szarvason, a Körös-Maros Nemzeti Park központjában. A pályázat benyújtásának határideje pedig szeptember 30-a, délután 14 óra.

A pályázóknak természetvédelmi kritériumoknak is meg kell felelniük, hiszen Natura 2000-es területekről van szó, de más előnyöket is tartalmaz pályázati kiírás.

– Állategység vállalása nem kötelező, de fajsúlyos kritérium. A védett, illetve őshonos állatok tartása rendkívül nagy előnyt jelent a pályázati kiírásban – mondta Antal István.

Ilyen például a mangalica sertés, a szürke marha, a kendermagos tyúk, vagy a házi bivaly.

Az érdeklődők a pályázati kiírásról és az egyéb feltételekről részletes tájékoztatást kaphatnak a Polgármesteri Hivatal földszint 13/A irodájában.