Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kiterjesztik a nyári gyermekétkeztetésben részesülők körét – továbbra is várják a felajánlásokat

Hárommillió forint folyt be eddig a vásárhelyi vállalkozóktól, cégektől és magánszemélyektől a Polgármesteri Hivatal költségvetési számlájára, amellyel a nyári gyermekétkeztetést támogatják a város polgárai. Még legalább ugyanennyire van ígérvény, ahhoz azonban, hogy ne csak a 7-11 éves korosztály kaphasson napi egyszer meleg ebédet, további támogatókra lenne szükség.

Hódmezővásárhely önkormányzata 18 millió forint összegű pályázati forrást nyert a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól, hogy az 1300, 7-11 éves korú, rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő gyermekek számára biztosítsa a napi egyszeri meleg ebédet, a nyári szünet ideje alatt is.

– Emelkedett az egy főre jutó támogatási összeg, ami nálunk további gyerekek bevonását is lehetővé tette, ami azt jelenti, hogy az elmúlt évben gyerekenként 370 forintot kaptunk, most 440 forintot. Itt nem kalkulálja be a Hód-Menza, mint szolgáltató az áremelkedéseket, hanem a maradék pénzből további gyerekeknek tudunk ebédet adni – mondta Kiss Andrásné főtanácsadó.

Ez azokat a nagycsaládokat érintette, amelyeket rendszeres gyermekvédelmi támogatással segítenek ugyan, de vannak a megjelölt korosztálynál kisebb, illetve nagyobb gyerekeik, akiknek a szülőknek külön kellett volna főznie, ők szintén kaptak ebédet.

Ahhoz, azonban hogy ezt a támogatást egész nyáron fenntarthassák, illetve, hogy minél szélesebb körre terjeszthessék ki, az önkormányzat a vásárhelyi civil szervezetek, vállalkozók és cégek támogatását kéri. Eddig hárommillió forint gyűlt össze a Polgármesteri Hivatal költségvetési számláján, és még további közel hárommillió forintra van ígérvény a hódmezővásárhelyi telephellyel rendelkező cégek részéről. Az így befolyt összegből hétfőtől 44 napon keresztül kap meleg ebédet 1300 rászoruló gyermek, ám az a cél, hogy minél többük részesülhessen ebből a juttatásból.

– A 12-13 éves gyerekek részére is kiterjesztjük ezt a támogatást, attól függően, hogy mennyi pénz folyik be, tudnak bekapcsolódni az étkezésbe majd a nagyobb gyerekek – mondta Kis Andrásné főtanácsadó.

Csakúgy, mint tavaly, idén is ellenőrizni fogják, hogy az ebéd valóban azoknak jut-e, akik rászorulnak, hiszen az elmúlt évben is előfordult, hogy két család értékesítette az ebédjegyeket, így ők idén kimaradtak a támogatottak köréből.

Megszakítás