Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kiütéses Hód TC siker

Második
csoportmérkőzésén is magabiztos győzelmet aratott a Hód TC együttese a férfi
teniszezők csapatbajnokságában. A vásárhelyiek Győrben nyertek 9–0-ra.

A
papírforma alapján nem lehetett nagy küzdelemre számítani a bajnoki címre
pályázó Hód TC és a kiesés elkerüléséért küzdő győriek között. Az esélyeket az
sem befolyásolta különösebben, hogy a meccset a kisalföldi városban rendezték
meg. A hat egyéni meccs nagyon gyorsan eldőlt, hiszen az összes mérkőzés során
csupán egyetlen szett bizonyult szorosnak. A vásárhelyiek így a román Mlendea,
valamint Varga, Bardóczky, Lukács, Novák és Both révén besöpörték a sikereket és
gyorsan 6-0-s, behozhatatlan előnyre tettek szert. A három páros párharc közül
egyet feladtak a győriek, míg a másik két találkozón Varga és Both, illetve
Bardóczky és Novák gondoskodott az újabb Hód TC-s sikerekről. A vásárhelyi
csapat így végül 9-0-s, kiütéses győzelmet aratott, amivel továbbra is a csoport
élén áll az együttes. Holnap a BSE otthonában vendégszerepelnek a Hód TC-sek,
akik már biztos résztvevői lesznek a hét végén a zajló négyes
döntőnek.