Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kivívták a diákolimpiát

Nagy sikerrel zajlik
az általános iskolákban az Egészséges Vásárhelyért Programhoz és a
mindennapos testneveléshez kapcsolódó vívásoktatás.

Ezt jelzi az is, hogy
a tradicionális magyar sportággal ismerkedő harmadik osztályos fiatalok
részére első alkalommal rendeztek a városban diákolimpiai versenyt. Az
Aranyossy Ágoston Általános Iskola Szék utcai tornatermében dr. Kószó
Péter alpolgármester, a Csomorkány SE elnöke nyitotta meg az erőpróbát.
Délelőtt a fiúk, míg délután a lányok versenye zajlott, mégpedig népes
induló létszám mellett és sok-sok érdeklődő részvételével. A két
kategóriában összesen nyolcvanan vettek részt a küzdelmekben. A
lányoknál Bereczki Réka győzött, megelőzve Ízer Enikőt (
mindketten Németh László Általános Iskola), míg a harmadik helyezést Bánfi Vivien (Liszt Ferenc Általános Iskola) és
Oláh Gerda (Varga Tamás Általános Iskola) érdemelte ki. A fiúknál
Kovács Richárd (Németh László Általános Iskola) végzett az első helyen,
második lett Szanda Zsolt (Kertvárosi Katolikus Általános Iskola), a
bronzérmes pozíciót pedig Dezső Ábel és Walter Gergő (mindketten Liszt
Ferenc Általános Iskola) vívták ki.

Megszakítás