Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Költöznek a kulturális intézmények

Hamarosan beköltözhet a Petőfi
Művelődési Központ és a Tornyai János Múzeum a Kossuth téri
bankpalotába. A kulturális intézmények csak ideiglenesen teszik
át székhelyüket, amíg az Agóra program és a Tornyai János Kulturális Városrehabilitációs program keretében felújítják az intézményeket.

A Tornyai János
Múzeumot és a PMK-át teljesen ki kell üríteni az Agóra program és a Tornyai János Kulturális Városrehabilitációs program keretében elinduló felújítási munkálatok idejére. A  két intézmény ideiglenesen a bankpalotában
kap majd helyet, az előzetes tervek szerint ennek már tavaly év
végén meg kellett volna valósulnia, ám a korábban itt működő
pénzintézet költözése elhúzódott. Az épület kulcsai
végül pár napja kerültek Nagy Imre igazgatóhoz, aki már a hét
elején bejárást tartott kollégáival.

A restaurátor
műhely elhelyezéséhez nagy alapterület szükséges és azt is
figyelembe kell venni, hogy a vizes blokk közel legyen. A költözést
csak akkor lehet elkezdeni, ha az épület teljes körű átvizsgálása
megtörtént.

– Még nem
tudjuk, hogy például mennyit bír az elektromos hálózat, ezért
először mindenképpen ezt kell ellenőriznünk és ha már mindent
felmértünk, utána indulhat csak el a költözködés, ami
számításaim szerint február elejére tehető – mondta az
igazgató.

Megszakítás