A Mentés a jövőért Alapítvány jóvoltából több százezer forint értékben különböző mentéstechnikai eszközöket kapott a vásárhelyi Mentőállomás. Így többek között speciális végtagrögzítőkkel, valamint a dolgozók biztonságáról is gondoskodó szénmonoxid-jelzővel bővült a mentőautók felszereltsége.
A Mentés a Jövőért elnevezésű Alapítványt 1991-ben 200 mentős hozta létre abból a célból, hogy a modern, mentéstechnikai és életmentő készülékek beszerzését, valamint a dolgozók szakmai oktatását támogassa. A szervezet az elmúlt években is rendszeresen hozzájárult az egyes állomások fejlesztéséhez, így bővülhetett az év végén a vásárhelyi mentők eszközparkja is.
– A lakosság 1 %-os adójából befizetett összegeket tudták ránk fordítani. Nemcsak mi, de más Csongrád megyei állomások is részesültek az adományból – mondta Demeter Sándor a vásárhelyi állomásvezető mentőtiszt.
Az alapítvány 1, 1 millió forintot gyűjtött össze, és ezt az összeget osztották el nyolc megyei mentőállomás között. A vásárhelyi mentősök olyan eszközökhöz jutottak, melyek nemzetközileg már bizonyítottak és így eredményesebben és hatékonyabban lehet a betegeket ellátni.
– Többek között vákuumos végtagrögzítők érkeztek, de a betegellátáson túl olyan eszközöket is kaptunk, melyek a mentősök biztonságát is segítik, ilyen például a szénmonoxid–jelző, mely eddig komoly hiányossága volt az állomásnak, pedig sokszor az adott helyszínen nagyon hasznos lehet. Ezen kívül pulzoximéterrel is bővült az eszközparkunk, mely úgy tudja a vérben lévő oxigén állapotát és mértékét megmutatni, hogy csak rá kell csíptetni az ujjra – tette hozzá az állomásvezető mentőtiszt.
Továbbá van olyan hordozható lámpa is, melynek segítségével világítás nélküli helyeken is tudnak dolgozni a szakemberek, valamint égési sérülések hatékonyabb gyógyítását elősegítő kötszer is tartozéka mostantól a mentőautóknak.