Uniós támogatással korszerű természettudományos laboratóriumot alakítanak ki a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumban és Általános Iskolában – jelentette be Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester pénteken a helyszínen.
A következő tanév elejétől működő természettudományos műhely, nemcsak Hódmezővásárhely, hanem az egész térség oktatása szempontjából is kiemelkedő jelentőségű – mondta a politikus a fejlesztésről tartott sajtótájékoztatón.
A középiskola diákjai mellett hét település tizenkét oktatási intézményéből érkeznek tanulók a 325 millió forintos beruházással elkészülő laborba, amely fontos szerepet tölt majd be a tehetséggondozásban is – közölte a polgármester.
A laboratórium névadója Gyulai József akadémikus, Széchenyi-díjas fizikus, Hódmezővásárhely díszpolgára lesz – tudatta Almási István.
Árva László igazgató elmondta, a két részre osztható, összesen 36 munkaállomással rendelkező laboratóriumot és azt kiszolgáló infrastruktúrát az intézmény második emeletén alakítják ki.
A laborban a természettudományos oktatást kiemelten kezelő gimnázium diákjai mellett Hódmezővásárhely és a környező települések felső tagozatos tanulóinak is tartanak majd évi 30-30 órányi foglalkozást. E kezdeményezés nem titkolt célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a természettudományok iránt – tette hozzá a szakember.
A teljes egészében uniós támogatással megvalósuló projekt része a pedagógusok továbbképzése és a tananyagfejlesztés is – közölte.
(MTI)