Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Korszerűsítik a 47-es út Békéscsaba és Szeged közötti szakaszát

Már folynak a 47-es út
Szeged és Békéscsaba közötti 62 kilométeres szakaszának
korszerűsítéséhez kapcsolódó előkészítő munkák; a felújított utat
előreláthatólag 2013 végén vehetik birtokba közlekedők –
tájékoztatta a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kedden
az MTI-t.

A beruházás célja az út teherbírásának növelése, a vízelvezetési
gondok megszüntetése, a töltéskorona és a burkolat szélességének
előírások szerinti kiépítése, szükség esetén ívkorrekciók, továbbá
két új körforgalmú csomópont kialakítása. A fejlesztés a
kerékpárosokat is segíti, 53 kilométeren párhuzamos bicikliutat is
kiépítenek a tervek szerint.

A Békéscsaba–Orosháza, az Orosháza–Hódmezővásárhely és az
Algyő–Szeged közötti útszakasz burkolatának 11,5 tonna
tengelyterhelésre való megerősítésével teljessé válhat a főút Szeged
és Békéscsaba közötti szakaszának felújítása, hiszen a
Hódmezővásárhely és Algyő közötti szakasz négy sávra történő
bővítése már tavaly befejeződött.

A fejlesztés része az orosházi vasút feletti híd általános
felújítása, a Kakasszéki-főcsatorna feletti közúti kishíd felújítása
és kerékpáros-kishíd építése, valamint forgalomcsillapító szigetek
létesítése Székkutas határában.

A tervezett beruházás tartalmazza az Algyő és az M43 autópálya
közötti szakaszon a jelenleg is négysávos, de osztatlan pályás, csak
dupla záróvonallal elválasztott útpálya fizikai elkülönítését
is.

„A 47-es út felújításával gyorsabbá, biztonságosabbá válhat a
közlekedés Békéscsaba és Szeged között. Az Alföld egyik legfontosabb
útvonalának korszerűsítése kedvezően hathat a térség gazdaságára, s
ezzel párhuzamosan a foglalkoztatottságra” – közölte Loppert Dániel,
a NIF Zrt. kommunikációs vezetője.

A fejlesztéshez a NIF Zrt. már megkapta a jogerős építési
engedélyeket, rendelkezésre áll az engedélyezési tervdokumentáció,
elkészítették az örökségvédelmi hatásvizsgálatokat. A UTIBER Közúti
Beruházó Kft., a FŐMTERV–Roden Konzorcium, valamint a Via-Futura
Kft. pedig jelenleg készíti a kiviteli terveket. Már zajlik, és
várhatóan ebben az évben be is fejeződik a szükséges területek
megszerzése, megkezdődnek az előzetes régészeti feltárások, s
elkészül a megvalósíthatósági tanulmány, valamint a nagyprojekt
pályázati dokumentációja.

A beruházás előkészítésére a Közlekedés Operatív Program keretén
belül bruttó csaknem 2 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek 15
százaléka hazai forrás, 85 százalékát pedig az Európai Regionális
Fejlesztési Alap fedezi.

(MTI)

Megszakítás