Összesen 20 hetedik és nyolcadik osztályos diákot készítenek fel egy 6 alkalmas foglalkozássorozat keretében arra, hogy segítsenek társaiknak leszokni az esetleges káros szenvedélyeikről, vagy éppen megakadályozni, hogy kipróbálják a tiltott szereket. A kortárssegítő programot ötödik alkalommal szervezik meg Vásárhelyen. A mostani kurzus végén mintegy 130 diák lesz városszerte, akik a helyes út megtalálásában segíthetnek társaikon.
A Hód-Mezői Tinivilág Alapítvány ötödjére szervez kortárssegítő képzést a diákok számára, ám ez az első alkalom, hogy az általános iskolásokat szólítják meg. A középiskolások között már több mint százan részesültek hasonló képzésben. A hetedik, nyolcadik osztályosoknak szóló foglalkozássorozatot a Cseresnyés Kollégiumban tartják, amelynek célja, hogy a fiatalok mutassanak jó példát egymásnak.
A héten indult, 6 foglalkozásból álló kurzusra minden vásárhelyi általános iskolából két-két tanulót hívtak. Azokat a fiatalokat várták a tréningekre, akik késztetést éreznek arra, hogy segítsenek társaikon.
Az ismeretanyagokat intenzíven, játékos formában adják át a gyerekeknek, hogy azok minél jobban rögzüljenek.
A foglalkozásokba dr. Szilágyi Mária, a Hód-Mezői Tinivilág Alapítvány elnöke engedett betekintést.
-Dohányzás, alkoholfogyasztás, drogok káros hatásai, önismeret, konfliktus és stresszkezelés, valamint készségfejlesztés témakörökben igyekszünk felkészíteni a fiatalokat – mondja az Alapítvány elnöke, aki egyébként iskolaorvosi feladatokat is ellát a városban.
Azért nevezhető ez a módszer hatékonynak – folytatja – mert a gyerekek egymásra jobban hallgatnak, mint a felnőttekre. A kortársak szerepe nagyon erős, mind pozitív mind negatív irányba, erre tudunk építeni, persze a jó példát erősítve.
Az Alapítvány a kurzusokhoz szükséges anyagi hátteret pályázati pénzből teremtette elő.