Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kórustalálkozót rendeztek az egyházzene jegyében

A belvárosi Szentháromság Templomban adott közös koncertet a Bessenyei-díjas Fandante Kamarakórus és Ipolyság város vegyeskara. A főként egyházi zenére épülő vásárhelyi műsor nem az első közös munkáik sorában, hiszen a napokban Szegeden, a Piarista Templomban lépett fel közösen a két énekkar.

Határtalan Zene címmel rendeztek kórustalálkozót Hódmezővásárhelyen, a Szentháromság Templomban. A műsorban közreműködött Ipolyság város vegyeskara, a Musica Aurea, valamint a vásárhelyi Fandante Kamarakórus. Az egyházzenei hónapra való tekintettel a kórustalálkozó központjában az egyházi muzsika állt, amelynek keretében lehetősége nyílott a két énekkarnak a közös produkciók bemutatására is.

– Közös éneklés minden kórustalálkozón szokott lenni. 2-3 énekkar közös produkciója ez, most sincs másképp. Az egyik éneket az ipolysági énekkar vezetője, Béres Gábor vezényli, a másikat pedig jómagam. Ez Kodály Zoltán esti dal című műve lesz – mondta Melegh Tamás, a Fandante Kamarakórust alapító művészeti vezető, karnagy.

A vásárhelyi kamarakórus az egyházi zenei darabok mellett az együttes két tagjának, Olasz Balázsnak és Molnár Sándornak is elénekelte egy-egy kórusművét, amelyeket mindketten kifejezetten a Fandante számára írtak.

– Nemcsak egyházi darabokat énekelt a Fandante, hanem egy tükröt tartott az eddigi 12 év terméséből. Az egyházi zenétől a kortárs muzsikáig, a szórakoztató spirituáléig mindent  hallhatott a közönség – mondta Melegh Tamás.

A Bessenyei Ferenc Művészeti Díjas Fandante Kamarakórus változatos repertoárt alakított ki. A reneszánsz és egyéb klasszikus a capella daraboktól a gospel és spirituálé feldolgozásokon keresztül egészen a magyar kortárs zeneszerzők darabjaiig szerepelnek énekkarra írt művek zenei palettájukon. 2007-ben önálló lemezük is megjelent Tengernek Múzsája címmel, ennek folytatására készülnek, hiszen ősszel megkezdődnek újabb dalaik lemezfelvételei is.

Megszakítás