Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kosársuli: egyre távolabb a rájátszás

Rendkívül feszült hangulatú és nagy iramú összecsapást
hozott az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli szombat esti mérkőzése. A kék-sárgáknak
azonban nem sikerült hozni a kötelezőt a Tiszaújváros ellen, így egyre távolabb
a rájátszásba kerülés lehetősége.

Kiegyenlítetten kezdtek a csapatok, jó iramban zajlott a
meccs, mindkét oldalon sokat futottak a játékosok, de ebből sok eladott labda
is született. Az első szünet után 18-17-nél folytatódott az összecsapás.
Mindkét gárda idegesen játszott, feszült volt a hangulat. Agresszíven
védekeztek a tiszaújvárosiak, aminek egyre kevésbé találták a gyenge pontját a
kék-sárgák, ki is csúszott a kezükből a vezetés.

A második félidő 3 pontos vásárhelyi előnnyel indult, de a
vendégek továbbra sem akartak leszakadni. Hat perc után kiegyenlítettek a
fekete mezesek, sőt át is vették az irányítást. A vásárhelyieknek végül
sikerült egálra menteni a negyed végén.

Az utolsó játékrészben pattanásig feszült a hangulat, óriási
volt a pofozkodás a játéktéren. A csapatok néhány perc után már hét faultnál
jártak. A záró periódus derekánál csak 54-53-at mutatott az eredményjelző. A
Vásárhelynek semmi sem ment, így a vendégek 5 pontos vezetésre tettek
szert.  Ezután már nem sikerült
fordítani, végül 63-56-ra a tiszaújvárosiak nyerték a mérkőzést. Így már csak
matematikai esélye maradt a kék-sárgáknak a rájátszásba kerülésre.