Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kosársuli – Nagykálló 115 – 91

Az Enternet Vásárhelyi Kosársuli 115-91-re verte a Nagykállót a hétvégi
bajnoki meccsen. A mérkőzés a papírformának megfelelően alakult: magabiztosan,
látványos és gyors játékkal nyertek a hazaiak a Hódtói Sportcsarnokban.

Fölényesen nyerte az NBI/b csoportos mérkőzését
az  Enternet Vásárhelyi Kosársuli a Nagykálló ellen, a mintegy 500 fős
nézősereg előtt. A győzelem öröme nem volt felhőtlen, hiszen a mérkőzés elején
Czibere Zoltán megsérült. Valószínűleg a hátsó keresztszalagja részlegesen vagy
teljesen elszakadt, ami pár hónap pihenőt jelent számára. Az első negyedben
megrendült a csapat, de a második negyedtől már javulás mutatkozott a játékban
és a játszma végén már több mint húsz pont előnyük volt a hazaiaknak. A
legeredményesebb játékosok Dani, Vas és Utasi voltak. Dr. Elek András elmondta, Czibere korai sérülése megfogta a
csapatot, de utána helyette és érte is küzdöttek a játékosok. Sok pontot
szereztek, igaz a védekezésben vannak még hibák, de végig nagy iramot diktált a
csapat.

Megszakítás