Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kosársuli: újabb vereség

Vereséget
szenvedett a rájátszás újabb mérkőzésén az Enternet Vásárhelyi Kosársuli. A
kék-sárgák Nagykanizsán kaptak ki 94—63-ra.

A vásárhelyiek immár a
vállsérülés miatt távozó Diakite nélkül léptek pályára és a sérült Böszörményi
sem játszhatott. Ott volt viszont a csapatban a kisebb szívműtéten áteső
Czibere. A hosszú utazás ellenére nem kezdett rosszul a Kosársuli, ám elég volt
néhány hiba ahhoz, hogy a hazaiak fordítsanak. A negyed végén már megnyugtató előnye
volt a Kanizsának, 26—17 állt az eredményjelzőn. A második játékrész elején
rövid idő alatt öt triplát dobtak a hazaiak. Ekkor azonban még tartotta magát
valamelyest a vendégcsapat, félidőben 43—25 
volt az állás. A térfélcserét követően kiegyenlített játék mellett
biztosan őrizték előnyüket a zalaiak. Ebben az időszakban Mócsai szerzett több
labdát, amiből aztán ziccereket dobhatott. Az utolsó negyedre azonban teljesen
összeroppant a Kosársuli, rengeteg büntetőt rontottak és sok labdát adtak el a
vásárhelyiek. A Kanizsa végül 94—63-ra nyert, a vendégek közül Mócsai 14, Kukla
13, Utasi pedig 11 pontot dobott. A vásárhelyiek a következő meccsükön,
szombaton 18 órától a Bonyhád együttesét fogadják a Hódtói Sportcsarnokban. Egy
esetleges bravúrral a Kosársuli hatalmas segítséget nyújthatna a másik megyei
csapatnak, a Szedeáknak a feljutás kiharcolásában.

Megszakítás