Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kötelezettségmentesen pályázhatnak a gazdák az állami földterületekre

Folyamatosan jelennek meg új pályázati kiírások a Földet a gazdáknak program keretében. Közben minden olyan földpályázatot visszavontak, majd újra kiírtak, amelyen korábban értéknövelő beruházást hajtottak végre. Így a gazdák június közepétől ezekre a területekre is kötelezettségektől mentesen pályázhatnak.

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet honlapján, az nfa.hu-n, megyékre és településekre lebontva figyelemmel követhetők azok a pályázatok, amelyekre a Földet a gazdáknak program keretében lehet pályázni. Itt megtalálható többek között a területek pontos mérete és helyrajzi száma, de elhelyezkedése is jól látható egy mellékelt térkép segítségével. A helyben megjelenő, ingyenes hirdető újságokban is részletes információkhoz lehet jutni hétről-hétre. Érdemes figyelemmel kísérni a változásokat, ugyanis visszavonták, majd újra kiírták azokat a pályázatokat, ahol a földet korábban értéknövelő beruházással terhelték.

– Június 13-tól ismét lehetőség van pályázni ezekre a pályázatokra már az értéknövelő beruházások nélkül, tehát valójában ez azt takarja, hogy ezeket a pályázókat semmiféle kötelezettség nem terheli az előző haszonbérlő által megvalósított értéknövelő beruházások tekintetében – tájékoztatott Dupsi Krisztina, jogi előadó.

Az NFA még ebben az évben százezer hektár földet kíván haszonbérbe adni országszerte. Hódmezővásárhelyen már ezer hektár felett van a kiírt területek nagysága, melyből kilenc esetben írtak ki új pályázatot korábbi, értéknövelő beruházás miatt. Nem csak emiatt jelennek meg új pályázatok, hanem azért is, mert folyamatosan bővül a pályázható földek köre.

– Több mint ezer hektár terület került már kiírásra Hódmezővásárhelyen, és azt az információt kaptuk, hogy lesznek még kiírások, úgyhogy még folyamatban van a pályázati eljárás – hívta fel a figyelmet Dupsi Krisztina.

A hódmezővásárhelyi és környékbeli gazdák a Polgármesteri Hivatalban működő tanácsadó irodához is fordulhatnak segítségért pályázati információkkal és pályázatírással kapcsolatban. Ahhoz azonban, hogy valaki pályázhasson, a pályázati kifüggesztéstől számított harminc napon belül regisztrálnia kell az NFA-nál, a pályázatot pedig 45 napon belül lehet benyújtani.

Megszakítás