Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Közel 120 családnak adott telket a város ingyen

Július 11-ig lehet pályázni az Arany utcában található
két ingyen telekre. Az önkormányzat az elmúlt években közel 120 vásárhelyi
család számára tudott így otthont biztosítani.

Újra meghirdette az önkormányzat az Arany utcai két ingyen telket. Ezeket
korábban már kiosztották, de a jelentkezők végül visszaadták a városnak. Akét
beépítésre szánt területre ismét lehet pályázni.

– Július 11-ig lehet jelentkezni a két ingyen telekre azoknak, akik
építkezni szeretnének. Az ehhez szükséges adatlapot a Lakás- és
Helységgazdálkodási Csoportnál, a Polgármesteri Hivatal földszint 22-es
szobájában lehet beszerezni. Ezt kell kitölteni és a kért mellékleteket
hozzácsatolni. A beérkezett pályázatokat a Lakásügyi Tanácsadó Testület bírálja
el, és ők tesznek majd javaslatot arra, hogy az önkormányzat kivel kössön
szerződést. Az ügyet a soron következő közgyűlés tárgyalja majd – mondta dr.
Makó András aljegyző.

Az önkormányzat azoknak a 35 év alatti, vásárhelyi házaspároknak a
jelentkezését várja, akik már most gyermeket nevelnek, vagy vállalják, hogy
családot alapítanak és a szerződéskötéstől számított 2 éven belül felépítik
házukat. Az elmúlt években közel 120 ilyen beépítésre szánt ingyen telek talált
gazdára Hódmezővásárhelyen. A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok saját otthont
alapítsanak a városban és itt találják meg boldogulásukat.