Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Közel 20 milliós fejlesztés a Németh László Könyvtárban

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város
Önkormányzata és a vásárhelyi Németh László Könyvtár közös pályázaton – Csongrád
megyében elsőként – 19 millió 700 ezer forintot nyert a könyvtár informatikai
fejlesztésére – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Soós Csilla. A könyvtár
vezetője kifejtette: a fejlesztés célja, hogy minél több információval és minél
gyorsabban el tudják látni az érdeklődőket.

– A pályázatnak köszönhetően 18 olvasói
számítógép, 2 projektor, 1 Lcd televízió, vonalkód-leolvasók, 1 érintőképernyős
terminál, 2 szkenner, 1 digitális fényképezőgép és 1 szervergép gyarapítja a
könyvtár lehetőségeit – tájékoztatott Soós Csilla, hozzátéve: az informatikai
fejlesztés célja egyrészről a könyvtár által helyben nyújtott szolgáltatások
fejlesztése, másrészt, hogy a könyvtár honlapja 24 órás online, interaktív
szolgáltatást nyújtson a világhálón ide látogatók számára, így az
intézmény szolgáltatásai, gyűjteményei, archívumai éjjel-nappal elérhetők
lesznek.

– Kibővítésre kerül továbbá a helyismereti
archívumunk és az art-tékánk, a digitális kivetítők pedig lehetővé teszik az
interaktív informatikai oktatást, amelynek keretében számítógép-kezelésre és
online ügyintézésre is tanítjuk az érdeklődőket – foglalta össze a pályázat
céljait Soós Csilla.