Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Közel 500 kiállító az állattenyésztési napokon

Megnyílt a hódmezővásárhelyi XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, amelyen a csaknem 500 kiállító mellett, az állattenyésztés 7 ágazata mutatkozik be. A háromnapos rendezvény szakmai programmal, szombaton pedig családi nappal várja az érdeklődőket.

 

Jelentős önerős beruházások valósultak meg az idén a hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítási területen, hogy még több kiállítót és érdeklődőt csábítson a 24. születésnapját ünneplő rendezvény. 600 méter új út és a G-szektorban parkolók épültek.

 

Most először rendezik majd meg az Agrár-felsőoktatási Intézmények Országos Gazdászversenyét, amelyre 6 felsőoktatási intézmény 8 csapata nevezett – mondta megnyitó beszédében Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója. A kiállítók évről évre az ágazat fontosságára hívják fel a figyelmet – fogalmazott a megnyitón Almási István polgármester.

 

– A mezővárosi, pusztai lét évszázadokon keresztül határozta meg a hódmezővásárhelyiek életét. A hagyományokra építve, a hely szellemiségéhez igazodó folyamatos munka, biztos megélhetési forrást jelent az itt élőknek. A tradíciók mellett a város földrajzi és éghajlati adottságai révén az agrárium a jövőben is a fejlődés és megélhetés legbiztosabb alapja lehet – mondta Almási István, a város polgármester.

 

Az ünnepélyes megnyitón részt vett Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke is, aki egyebek mellett arról is beszélt, hogy új kárenyhítési rendszert dolgoznak ki az állattenyésztőknek. Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium miniszterhelyettese pedig többek között az elmúlt évet értékelte. Az ágazat tavaly is a magyar gazdaság motorja volt, csaknem 18 %-os növekedést könyvelve el, amellyel 0,6 százalékponttal járult hozzá a 2,1%-os GDP a növekedéséhez. Hat év alatt 50 ezer új munkahelyet teremtettek a mezőgazdaságban, ahol jelenleg 220 ezren dolgoznak. Csak tavaly 16 500 új állás jött létre a szektorban.

 

A vásárhelyi Korsós házaspár évek óta visszajáró vendége a kiállításnak, örömmel tapasztalják, hogy egyre bővül és egyre színvonalasabb az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok programja.

 

– Gyerekkoromban tanyán nőttem fel, sok állatunk volt, és megszerettem őket. Itt különleges állatokat is látunk. Nagyon tetszett a vadászkiállítás, mintha erdőben lettünk volna – mondta Korsós Mihályné.

 

A XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok szombat estig várja az érdeklődőket.

 

 

 

Megszakítás