Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Közel húszéves kapcsolat újult meg

Hódmezővásárhely és Haarlemmermeer közel húszéves testvérvárosi kapcsolatát
újította meg a két város tegnapi közös díszközgyűlésén. A két polgármester, dr.
Lázár János és Theo Weterings az együttműködés jövőbeli céljait meghatározó
memorandumot írtak alá, ezzel is megerősítve: az eredményes kapcsolatot érdemes
folytatni. 

Szorosabb
együttműködés a szociális szférában és a kapcsolatok elmélyítése a gazdasági,
üzleti, környezetvédelmi területeken. Ezek a főbb célkitűzései annak a
memorandumnak, amellyel Hódmezővásárhely és Haarlemmermeer közel húszéves
testvérvárosi kapcsolatát újította meg a két város tegnapi közös
díszközgyűlésén.


Hódmezővásárhely legtöbb eredményt hozó testvérvárosi kapcsolata a
Haarlemmermeer-rel 1989-ben köttetett együttműködés. Akkor a demokráciára vágyó
Magyarországról megismerhettünk egy erőteljes demokratikus hagyományokkal bíró
holland várost, és annak, hogy Hódmezővásárhely ma már közelebb van a nyugathoz,
mint 1989-ben fontos szerepe volt a Haarlemmermeer-ben megismert modelleknek –
fogalmazott dr. Lázár János. Hódmezővásárhely első embere elmondta: az oktatás
területén, a fogyatékkal élő, illetve szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek
nevelésében, támogatásában, védelmében a két város együttműködése eddig is
kiemelkedően eredményes volt, a több évszázada működő holland önkormányzati
rendszer, az önkormányzatok szolgáltatásai pedig fontos tanulságokkal
szolgálhatnak a jövőre nézve.

– A mai
memorandum mérföldkő városaink együttműködésében. Az első években a megismerésen
és a megértésen volt a fő hangsúly, ennek megfelelően csereprogramok keretében
százak látogattak el a másik félhez, napjainkban azonban az információ, a tudás
és a tapasztalat cseréje kerülhet a kapcsolat középpontjába – összegezte Theo
Weterings. Haarlemmermeer polgármestere szerint a sikeres kapcsolatra további
garanciát jelent, hogy a felek a mostani memorandumot követően évente folytatnak
majd megbeszéléseket, hogy meghatározzák, aktualizálják az együttműködés
céljait.

A két város
közös díszközgyűlésén elhangzott: a testvérvárosi kapcsolatot a civil
szervezetek tevékenysége teszi igazán élővé. Az East-West Contact és az 1989 óta
működő hódmezővásárhelyi Magyar-Holland Baráti Társaság munkájának köszönhetően
az önkormányzatok együttműködésén túl, a két város polgárai, a holland és magyar
családok között is tartós kapcsolat alakulhatott ki.