Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Közlemény

Tájékoztatom a Tisztelt érintett Szülőket, hogy a hozzám eljuttatott
információk, bejelentések figyelembe vételével, a Közoktatásról szóló
törvényben biztosított hatáskörömben eljárva a Dél−alföldi Táltosokért
Tehetséggondozó Alapítvány hódmezővásárhelyi Tagiskolájában közoktatási
szakértő bevonásával hatósági ellenőrzést rendeltem el.

Az
ellenőrzés során több, a szülők által is jelzett hiányosság került
megállapításra, melyek megszüntetésére a fenntartó Alapítvány felé
záros határidőt szabtam meg.

Az
alapítványi iskola igazgatója arról tájékoztatott, hogy a feltárt
mulasztásokat, hiányosságokat a megadott határidőben megszüntették.
Ennek tényleges megtörténtéről utóvizsgálat elrendelésével is
meggyőződtem. A Tagintézményben lefolytatott utóellenőrzés alapján
megállapítottam, hogy a hatósági ellenőrzés által feltárt
hiányosságokat a fenntartó ténylegesen megszüntette. Az intézményi
alapdokumentumokat a jogszabályi előírásoknak megfelelően
pontosították, valamint az intézményben tanító pedagógusok száma,
képesítése és foglalkoztatási jogviszonya is megfelel a jogszabályi
előírásoknak.

Mindezek
alapján merem remélni, hogy a „Táltos” működésével kapcsolatos panaszok
a jövőre nézve megszűnnek, az iskola iránti megrendült szülői bizalom
helyreáll, és az iskola a szülők megelégedésére, a tanulók igényeinek
megfelelve, biztonságukat, életkori és mentális sajátosságaikat
figyelembe véve folytatja működését.

Dr. Csonkáné dr. Balda Ilona sk.

Csongrád megye főjegyzője

Megszakítás