Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és Hódmezővásárhely
Megyei Jogú Város Erzsébet Kórház és Rendelőintézete nevében a tavaly
elhunyt mindszenti beteg ügyével kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot
tesszük:
Hódmezővásárhely
Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Erzsébet Kórház Rendelőintézet
nevében a véleményünk szerint mai napon alaptalanul megvádolt
munkatársunkat és orvos kollegánkat a legteljesebb bizalmunkról
biztosítjuk. Az orvosnő ártatlansága bizonyításához minden szükséges
jogi, szakmai és anyagi segítséget megadunk.
Az
ügyészség álláspontja szerint nem igazolható, hogy a mindszenti beteg
halálát az orvosnő magatartása idézte elő, okozta volna. A Magyar
Köztársaság Kormánya nyilvánvalóan hazudott, amikor a beteg haláláért
orvos kollegánkat tette felelőssé.
Bízunk
benne, hogy az ügyészség álláspontjának ismeretében az egészségügyi
kormányzat felülbírálja azokat az intézkedéseket, amelyek véleményünk
szerint a beteg halálát előidézték.
Hódmezővásárhely, 2008. február 22.
Dr. Kallai Árpád s.k. Dr. Lázár János Erzsébet Kórház-Rendelőintézet polgármester
főigazgatója országgyűlési képviselő