Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot,
hogy Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése
2009. március 5-én
a VTV élő közvetítésével
KÖZMEGHALLGATÁST
TART
A közmeghallgatás témája: A
DÉMÁSZ és a DÉGÁZ képviselőinek meghívásával a szolgáltatók tájékoztatást adnak
a várost érintő kérdésekről, fogyasztói szokásokról, számítási, számlázási
rendszerrel kapcsolatos kérdésekről, valamint az együttműködési lehetőségekről
a szolgáltató, a fogyasztó és az Önkormányzat között.
A
fenti témán kívül is bárki, bármilyen kérdést feltehet a képviselő testületnek.
Kérdéseket
feltenni személyesen a közgyűlésen, illetve fenti napon 08.00 órától telefonon,
a 62/530-120-as telefonszámon a név, lakcím, telefonelérhetőség és a témakör megjelölésével
lehetséges. A telefonon jelentkezőket a közgyűlés ideje alatt visszahívjuk.
Kérdéseiket
levélben legkésőbb 2009. március 5-ig (Cím: HMJV Képviselő Testülete, 6800,
Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1.), vagy e-mailen a mailto:kozmeghallgatas@hodmezovasarhely.hukozmeghallgatas@hodmezovasarhely.hu címre is elküldhetik.
Dr. Korsós Ágnes
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Jegyzője