Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Közmeghallgatást tartott a Cigány Kisebbségi Önkormányzat

A Kisebbségek Napja alaklomából,
a Cigány Kisebbségi Önkormányzat közgyűlést és közmeghallgatást tartott. A testületi ülésre a város polgármesterét is meghívták.

A közgyűlésen négy napirendi pontot
tárgyaltak a Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselői. Szó esett
önkormányzatuk anyagi helyzetéről, ezen belül is az iroda fenntartásról. Szó volt arról is hogy a vásárhelyi önkormányzattal közös pályázatban is gondolkodnak,
amelyet egy teleház létrehozására fordítanának, de a közmunkaprogram kapcsán is
együttműködést terveznek. A Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselői dr. Lázár
János polgármesternek munkája elismeréseként ajándékot is átadtak.

– A polgármester úrnak és a munkatársainak a
kerámia tányérral azt a munkát szerettük volna megköszönni, amelynek eredményeként
Hódmezővásárhelyet a kisebbség szempontjából a béke szigetévé varázsolták. A
városban az oktatás terén megszűnt a diszkrimináció,  a szegregáció, Vásárhelyen nem fenyeget a
Magyar Gárda és a romák nem tapasztalják a hátrányos megkülönböztetést. Úgy gondolom, Lázár János az elmúlt hét évben
maximálisan kiállt értünk. A
szervezetünknek biztosított helyiség is minden igényt kielégít, szerintem az
országban nincs még egy ilyen kisebbségi iroda – mondta el Sztojka László, a
Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.

A közgyűlést követően a közmeghallgatásra
érkezők tehették fel kérdéseiket, mondhatták el panaszaikat a Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetőinek, de kérdést kapott a város polgármestere is. Többen érdeklődtek
a munkalehetőségről, amelynek kapcsán dr. Lázár János elmondta: a város mindenkinek igyekszik munkát biztosítani, ha máshogy nem a
közmunkaprogram segítségével. Jövőre legalább három-négyszáz embert próbálnak
majd ilyen módon foglalkoztatni.

Sokan a Szabadság tér és környékének rossz állapotára hívták fel a
városvezető figyelmét. Mint kiderült, az önkormányzatnak folyamatban van egy
700 millió forintos pályázata, ami a terület felújítására irányul.

Megszakítás