A Hódmezővásárhelyi ROTARY-Club 2013. június 6 – 11-ig a ROTARY clubok közötti kapcsolatok erősítése, illetve közös projekt kidolgozása okán látogatást tett a holland Haarlemmermeeri Rotary club-nál. Egy évvel ezelőtt, 2012. júniusában a holland Rotary club járt Hódmezővásárhelyen.
A mostani út során a megérkezést követően a club tagjait Haarlemmermeer polgármestere fogadta. A látogatás és fogadás külön érdekessége, hogy a hódmezővásárhelyiek találkoztak Hódmezővásárhely polgármesterével, Almási Istvánnal is, aki hivatalos látogatáson tartózkodott a testvérvárosi kapcsolatban lévő Haarlemmermeerben. Almási István az 1998-ban újraalapitott Hódmezővásárhelyi ROTARY Club egyik alapitó tagja.
A látogatásra a holland Rotary club magasszintű programokat szervezett, amelyen a két Rotary club tagjai közösen vettek részt.
A vásárhelyi és a hollandiai Rotary club a találkozás során egy, a határokon átívelő közös nemzetközi projektet dolgozott ki, melynek célja a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola részére zenei eszközök valamint művészeti célú eszközök beszerzése. Jelenleg készülnek a projekt tervek, amelyek a clubok jóváhagyása után felterjesztésre kerülnek a Rotary-International-hez, ahonnan a pályázati elbírálás után a közös projekt megvalósítására támogatást lehet lehívni.